ÖKOÉLELMISZEREK MINŐSÉGE 1.

ÖKOÉLELMISZEREK MINŐSÉGE

A következő három részben az ökológiai élelmiszerek minőségét és előnyeit mutatja be Dr. Varga Adrienne, a Szent István Egyetem MKK. Környezet-  és Tájgazdálkodási Intézetének Egyetemi adjunktusa, aki a G7 alapító tagja is.

1. Mitől öko/bio egy termék?

Egy termék attól bio, ha ökológiai gazdálkodásban termesztik, kémiai szennyezésektől mentes és a feldolgozása során sem használnak semmilyen mesterséges anyagot. Kizárólag természetes alapanyagokból készül harmonikus termesztési körülmények között, termelésük környezetbarát, előállításuk során nem károsítják a természetet. A kórokozókkal, kártevőkkel, betegségekkel szembeni védekezés természetes módszerekkel történik, a hangsúly a megelőzésen van. Védekezésre természetes biológiai módszereket alkalmaznak, biológiai védekező szereket, növényi kivonatokat használnak, ezért a  termelés során alkalmazott anyagok  nem halmozódnak fel a növényekben az egészségre káros szermaradványként. Az ilyen módon előállított biotermékek termésmennyisége általában alacsonyabb, az alkalmazható módszerek miatt nagyobb költséggel (pl. több kézimunka igény)  állíthatók elő, mint a kemizált termelésből származó termékek. Ezért a hiteles ökotermék többnyire drágább, ugyanakkor magasabb minőséget képvisel. Ökológiai termékként tehát csak azok a mezőgazdasági alapanyagok és élelmiszeripari termékek hozhatók forgalomba, amelyeket az erre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően állítottak elő. Nem szubjektív megítélés vagy táplálkozási divat függvénye, hogy mit tekinthetünk bio terméknek. Az ökológiai termék előállítás előírásai nem a végtermékre, annak meghatározott paramétereire vonatkoznak, hanem az előállítási műveletek összességére. Utólag, laboratóriumi vizsgálatok alapján nem lehet semmilyen élelmiszert öko termékké minősíteni.

2. Mit jelent az ökológiai? bio? natúr? reform?

Napjainkban gyakran alkalmazott jelzők a „bio” és az „öko” szavak, amelyeket az élelmiszereken kívül a napi használati tárgyakon, vegyipari cikkeken át a szórakoztató elektronika eszközeihez kapcsolva is használnak azok készítői, forgalmazói azért, hogy termékeiket jobban tudják értékesíteni.  A fogyasztók számára a bio/öko jelző pozitív üzenetet hordoz, hogy a termék az élet („bio”) folyamatainak vagy a környezet („öko”) sajátosságainak figyelembevételével készült. Azokon a területeken, ahol a „bio”, „öko” jelölés feltételei nem szabályozottak, a termékek pozitív tulajdonságai viszonylagosak, vagyis egészen mást jelenthetnek, mint amit a fogyasztó mögéjük képzel. Egészen más a helyzet a mezőgazdasági alapanyagok és az élelmiszerek esetében, amelyekre vonatkozóan az EU-ban, így Magyarországon is jogszabály írja elő, hogy milyen követelmények betartása esetén lehet a termék öko/bio jelölésű. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztók és a termelők között kizárt a félreértés, és azt is, hogy szabálysértést követnek el mindazok, akik a jelölést nem az előírásoknak megfelelően és az ellenőrzési rendszerben előállított termékre alkalmazzák. A „bio” („biológiai") megjelölés a legismertebb Magyarországon, bár a hazai jogszabályok az „ökológiai” szó használatát írják elő. Az EU országaiban saját nyelvükön ugyancsak ezeket a kifejezéseket és rövidítéseiket (öko, bio, eko, stb.) alkalmazzák az „organic" mellett. A jogszabályi háttér miatt élesen elkülönül a bio élelmiszer az egyéb divatos, de pontosan nem körülírt olyan termékektől, mint az alternatív (más), integrált ( speciális környezetkímélő növényvédelemmel előállított), natúr (természetes), reform (újszerű, de régebbi hagyományokra épül), vegyszermentes stb. elnevezésűek. A biotermék fogyasztó legtöbbször környezet tudatos fogyasztó is, a végterméktől elvárja az egészségbiztonságot, a teljes  termelési folyamattól pedig azt, hogy az nem károsítja a környezetet. (folyt.köv.)
Dr Varga Adrienne, egyetemi adjunktus
                                                                                               Szent István Egyetem, MKK,
                                                                                       Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése