Sikeres volt az első Élelmiszer Fesztivál Gödöllőn!

Hogy ne magunkat dicsérjük, külső forrásból :)
(forrás: http://onkormanyzat.mti.hu)


"Hagyományteremtő szándékkal – I. Gödöllői Helyi Élelmiszer Fesztivál


Május 11-én szombaton rendezték meg – hagyományteremtő szándékkal – az I. Gödöllői Helyi Élelmiszer Fesztivált a főterén. A G7, azaz a Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács főszervezésében, az önkormányzat és a Művészetek Háza  segítségével megvalósított egész napos rendezvényen gasztronómiai és kulturális csemegékkel találkozhattak a kilátogatók.

Mint azt Szoljár Csaba, a rendezvény egyik főszervezője elmondta: a program egyik célja, hogy lehetőséget adjanak a helyi és környékbeli termelőknek a bemutatkozásra a gödöllői lakosok előtt. Az élelmiszer fesztivál egy komplett program része; elindult ugyanis a helyi élelmiszer-stratégia kiépítése, aminek egyik lényeges eleme, hogy a helyi és a kistérségi termelőket bevonva a folyamatba, a gödöllői lakosok helyi és jó minőségű termékeket vásároljanak. A helyi azért lényeges, hogy az áru minél rövidebb utat tegyen meg a termelőtől a felhasználó felé. A hosszú távú cél az, hogy ide, a városi piacra becsalogassuk a helyi termelőket. Ne csak kereskedők legyenek ott, hanem valóban termelői piac legyen – hangsúlyozta Szoljár Csaba.
A rendezvényen az érdeklődők zöldségek, gyümölcsök, füstölt és feldolgozott húsáruk, méz, bor, sör, tej- és tejtermékek, sajtok, palánták, csírák, fűszerek, gomba, gyümölcs- és zöldséglevek között válogathattak a felállított pavilonokban. Emellett a helyi éttermek, helyi termelőktől vásárolt helyi alapanyagokból készített ínycsiklandó, egészséges finomságokat kínáltak– ez alkalommal szintén a főtéren. Az ételeket úgy készítették el, hogy azok megfeleljenek az egészséges táplálkozás kívánalmainak.
A kulináris bemutató mellett a fesztivál kulturális programokkal is várta az érdeklődőket, így felléptek többek között a Frédéric Chopin Zeneiskola növendékei, a Gödöllő Táncegyüttes, a Waldorf iskola diákjai, a Dixix Rythm Band, illetve színpadra lépett a gödöllőiek  mellett fellépett a szlovákiai testvérvárosunkból, Dunaszerdahelyről érkezett Dunaág néptánc műhely és a Kósfa népzenekar is.
A fesztivált szakmai program is kiegészítette: a  délután folyamán a szakemberek a város élelmiszer stratégiájának kialakításáról tanácskoztak." (forrás: http://onkormanyzat.mti.hu)


 

Gödöllői Helyi Élelmiszer Fesztivál programok

2013. május 11-én, 09-18 óráig
Gödöllő Város Polgármesteri Hivatala, a Művészetek Háza és a Gödöllői Helyi Élelmiszer Tanács (G7) közös szervezésében, 2013. május 11-én szombaton, Gödöllő főterén kerül megrendezésre  a Gödöllői Helyi Élelmiszer Fesztivál!
 
Fesztivál programok:
Termelői piac: Zöldségek, gyümölcsök, füstölt és feldolgozott húsáruk, méz, bor, sör, tej- és tejtermékek, sajtok, palánták, csírák, fűszerek, gomba, gyümölcs- és zöldséglevek.
 
Gasztro-Feszt: Helyi éttermek, helyi alapanyagokból készítenek, ínycsiklandó egészséges fogásokat. 
Erzsébet Étterem, Mensa Bistro, Solier Cafe
 
Kulturális programok:  
10:30  Gödöllő Néptáncegyüttes
11:00  Chopin Zeneiskola fúvós, vonós, gitár és furulya koncert,  
13:00  Dunaszerdahelyi Hagyományőrző csoport bemutatója, 
13:30  Török Ignácz Gimnázium kórus
14:00 Waldorf iskola Gingalo és néptáncegyüttes bemutatói, 
14:30  Gödöllő táncszínház bemutatója, 
15:00  Rockin Board TSE akrobatikus rock ’n roll bemutatója, 
15:30  Dixix Rythm jazz együttes koncertje.


Szeretettel várunk!